Börtön

Néha börtönben érezzük magunkat. Amikor ezt a képet festettem, akkor én is így érzetem. Saját magunk építjük a saját börtönünket. Magunk húzogatjuk be a vonalakat, magunk építjük saját rácsainkat. Egyik síkot a másik után. Mire végzünk – már a rács mögött vagyunk, onnan kuksolunk kifelé.

Mintha mélysége lenne ennek a képnek. A festés során törekedtem rá, hogy nem keresztezze egymást minden vonal. Attól függően, hogy ráhúztam az csíkot a másik vonalra vagy nem, alakult a dimenzió, született meg a mélység a képen. Hiszen ezáltal az egyik sík a másik mögé vagy elé került.

A sárga, az egészen élénk világos zöld és az ezüst feldobja a zöld – kék árnyalatok „monotóniáját”.

A kép színei és témája nagy kontrasztban állnak – számomra. A kék és a zöld, a természet és az ég, az élet színei. A börtön pedig a bezártság.

Ezen a képemen is – ahogy sok másik képemen – az árnyalatok gazdagsága, végtelen játéka hosszú időre elegendő nézni valót, érezni való, gondolkodni valót ad.

Melyik réteget mivel takarom el?

Mire mondom az életben, hogy „e helyett inkább amazt!”

Mit vagyok hajlandó – és képes – átszínezni egy másik árnyalatra, egy másik színre?

Milyen mélységekig visznek a rácsaim?

Miközben zsong körülöttem az élet – annak minden árnyalatával…

Vászon, akril festék, 40 cm x 40 cm.