Rózsa

Fekete- fehér virágsorozatom 10 darabból áll. Ez a sorozat az árnyak játéka.

Őszinte leszek:  a rózsámmal vagyok a legkevésbé kibékülve a virág sorozatomból. Ez a rózsa nekem túlságosan fegyelmezett. Egy tisztességes rózsa ennél szétszórtabb, önfeledtebb. Ez a rózsa pontosan tudja, hogy melyik szirma merre áll. Pedig egy rózsa éppen attól észbontó, hogy fodrozódik szerteszét, egyik hullámot veti a màsik után- mint egy flamenco táncos szoknyája. De mégis: valamiért megőriztem a rózsámat. Még dolgunk van egymással…

Más fekete- fehér rajzaim is vannak, ahol szintén a fénnyel, annak mennyiségével játszom és ez adja a kész képet. Ugyanez az alapgondolata a virág sorozatnak, de van még egy ráadás is.

A virágok színesek. Én ebben a sorozatban két alapvető elemet használok. A feketés es a fehéret. Ezzel a két véglettel mutatom meg a virágok sokszínűségét. Azáltal, hogy árnyjátékot játszom a formákon.

10 virág – a 10 modell. Fekete fotókarton, fehér ceruza. (Ebből többféle keménységűt használtam.) Egyéb segédeszköz a radír. Ennyi.

… és mégis: mennyi forma, mennyi különbözőség.

Érdekes volt ilyen szemmel tanulmányozni a virágokat. Aprólékosan megnézni őket, megpróbálni leutánozni és megjeleníteni azokat az apró részleteket, melyeket ők évszázadok, évezredek óta “öntudatlanul “ is tudnak.

 

 
A3 fekete fotópapír, fehér pitt ceruza.