Rózsabokor
Életem legelső festménye – az óvodai alkotásokat leszámítva.
A címét nem én adtam – ugyan hallgatólagosan elfogadtam.
Ha visszanézek – ugyanaz az érzés dolgozott bennem már akkor is, mint most. Valamit megjeleníteni. Nem tudom mi lesz a vége, de meg kell jeleníteni. A vágy az alkotásra – azt gondolom – mindenkiben ott van. Van, akiben szintén a festésre, másokban valami másnak a létrehozására.
Számomra ebben a képben van még támasz, madár, levelek, fények csillanása, szirmok, előbukkanó kíváncsiság, érdeklődés, bújócska, játékosság.
Higgyünk az első lépésünben – még akkor is, ha nem látszik egészen pontosan, hogy mi is lesz az, merre is visz az út.
Bizonyos szempontból ez a kép volt a bejárati ajtó. Ha nem nyitom ki, akkor sosem derül ki, hogy mi van mögötte.
A 3 papírlap, akril festék.

